Egyre inkább az év végéhez közeledve szeretek már a következő évre is előre tekinteni, tervezgetni, inspirálódni mik a jövő évi és tavaszi trendek, főbb irányvonalak. Sokat ötletelek színpárosításokról, virág kombinációkról. Előtérbe fognak kerülni a meghökkentő összeállítások, de a letisztult minimal stílus is további teret hódít magának.
De mi a helyzet a virágok terén a tavaszi-nyári szezont illetően?
Amikor beköszönt a tavasz, sokaknak a friss, illatos virágok jutnak eszükbe elsőre és a jövő évben is szebbnél-szebb fajtákból válogathatunk.
Nagy népszerűségnek örvendhet a boglárka, amely sokféle színben elérhető. A színskála a fehértől a rózsaszínes, narancsos árnyalatokon keresztül a bordóig is terjed, így biztosan megtalálhatod köztük az ízlésednek megfelelőt.

Továbbá a boglárkafélék családjába tartozó hunyort is meg kell említenünk, ami már nagyon kora tavasszal is virágzik. Így viszonylag hamar, sőt akár már télen is elérhető lehet. Illetve a gyönyörű színekben pompázó peónia is örök kedvenc marad, ami a boldog élet, a boldog házasság jelképe.
Egyfajta kettősség lesz jellemző a tavaszi virágdekorációkra is, a minimal stílus és a rendhagyó megoldások is szerepet kapnak, tekintve a formákat, színeket, méreteket.
Továbbra is sikert élveznek a kisebb méretű menyasszonyi csokrok és asztaldíszek a minimalizmus jegyében. Azonban egy vízesésszerűen leomló virágzuhatag is újra a reneszánszát éli majd.
A nagyobb fejű virágokra is hangsúly kerül, ami csodás központi eleme lehet a menyasszonyi csokrodnak. Ilyen az eleganciát sugalló dália, a hortenzia, az amarillisz. Vagy a személyes kedvencem, a kála, ami nem mellesleg a szépség szimbóluma.
További teret hódít magának a környezettudatosság, így az élő és szárazvirág kombinálása is egyre inkább előtérbe kerül. A cserepes virágok használata vágott virágok kiváltására, a lebomló anyagok alkalmazása, mind a fenntarthatóságot szolgálják, erre pedig egyre nagyobb az igény a párok részéről.
A dekoráció, bármi is legyen a stílus, csakis rólatok szól, mi pedig arra törekszünk, hogy olyat alkossunk, ami a szívetekhez leginkább közel áll. Töltsd ki az Igényfelmérőt, és megbeszéljük a részleteket!